Kereső

2016. május 22., vasárnap

MDK OST Fanart Project (rajzsorozat)



Nagyobb lélegzetű rajzprojektbe akartam kezdeni, ehhez vezérfonalként a legeslegkedvesebb játékom, az MDK original soundtrackjét hívtam segítségül: ez lett a 16 darabos "MDK OST Fanart Project", melyen fél éven át dolgoztam. Hálás köszönet Tommy Tallaricónak a remek alapanyagért!



Előkészületek

A rajzprojekt lényege, hogy kizárólag a játékzenék címe alapján értelmezek újra jeleneteket, helyszíneket és személyiségjegyeket az MDK-ból, kerek egészként bemutatva a történetet, így azok is tudják értelmezni, akik egyáltalán nem ismerik a játékot. Fontos, hogy egyáltalán nem vettem figyelembe a zene hangulatát - ez esetben, csakis borongós, sötét tónusú rajzok születtek volna -, illetve azt, hol hangzott el eredetileg, mindössze újrakombináltam a kapcsolódó játékbeli elemeket a számcímek alapján. A pontos ábrázolásban sokat segítettek, a különböző YouTube-playthrough-k, a Google-n, illetve a Hectic HQ-n talált képek. Néhány darabot egyenesen más játékok vagy filmek inspiráltak, így számos crossover született. Igyekeztem változatos méretekben (A3, A4, B5), változatos technikákkal elkészíteni (színes ceruza, vízfesték, tempera, pasztellkréta, zsírkréta) - ha más nem, kis digitális rásegítéssel -, de mindegyik "váza" kézzel készült. Tommy Tallarico eredetileg 18 számot szerzett az MDK-hoz, kettőt - a Prologue-otilletve a Planet Trax Remixet - elvetettem, mert azok túl elvontak voltak. Bizonyos ötletek egyenesen adták magukat, másokon hetekig gondolkoztam.


Az "MDK OST Fanart Project"

Bounty Hunter

https://www.youtube.com/watch?v=f5iRGvmgJjU

Ki a legismertebb bounty hunter? Boba Fett. Kire lehet ráhúzni az ő jelmezét? A játékban leggyakrabban előforduló ellenségre, a szürke robotra. Meg is született az első, MDK-Star Wars crossover.

Méret: B5
Technika: színes ceruza + PS


 Portrait of an Insane Asylum

https://www.youtube.com/watch?v=vJ4zNRxxB88

Az őrültek házának himnusza, így kellően őrült karaktert kerestem hozzá (több jelölt is volt). A kiválasztott végül Gunter Jr., a nagyfőnök alkoholista kisfia lett - tudat alatt, talán ki Joker-beütéssel. Az effekttel igyekszem ráerősíteni az elborult elmére.

Méret: B5
Technika: színes ceruza + PS


World Militia
https://www.youtube.com/watch?v=jR5b1YAc9KY

Ha már militia, akkor hadsereg, méghozzá a világ legügyetlenebb, leghaszontalanabb, ám legbájosabb katonáinak közreműködésével, akiknek az egyik kedvenc egemet választottam háttérnek.

Méret: B5
Technika: színes ceruza (karakterek) + PS (háttér: képernyőmentés a játékból)


Grenich Time

http://tinyurl.com/o8ar6bj

Az időről egyértelműen az óraformára asszociáltam, a játékban pedig, szerencsére rengeteg tárgy alkotja az inventorynkat, melyekből nem csak 12 "szám", de a mutatók is bőven kiteltek.

Méret: B5
Technika: színes ceruza


Vengeful Alien

https://www.youtube.com/watch?v=DAHSpIdGcKA

Annak a bizonyos bosszúéhes földönkívülinek a karikatúrája, aki jelenleg, csak a kedvenc kajáján tudja kitölteni bosszúvágyát - torkossága később vesztét okozza.

Méret: B5
Technika: színes ceruza (karakterek) + PS (háttér: képernyőmentés a játékból)


Stranger Things


Ez a rajz a legeslegkedvencebb számomhoz született. Ha megkérdezik, mi a legfurcsább dolog ebben a játékban, rögtön rávágom, hogy az akváriumban kiguvadt szemekkel, fejjel lefelé lebegő tehén (nem mellesleg, Earthworm Jim-easter egg). Próbáltam kellemesebbé tenni a szituációt: az állatka karúszókat és békatalpat kapott. Így mindjárt jobb!

Méret: B5
Technika: színes ceruza (tehén) + PS (víz, buborékok)


Facing The Inevitable

https://www.youtube.com/watch?v=XsmjUBRAWFg

Ahogy a zeneszám is mondja, valakit szembesítenem kell valakivel. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy ábrázolom azt a rengeteg áldozatot, amibe a főhősnek került a felkapaszkodás, egy szemmagasságba, a nála többször akkora fő gonosszal. 

Méret: A4
Technika: tempera


Gunter Planet

https://www.youtube.com/watch?v=LBjBcBULTZc

Egy kis Botanicula és egy kis Yoshi's Island segített az idegenek anyabolygójának, illetve a bossok és az ellenséges sereg családi és erőviszonyainak ábrázolásában.

Méret: A4
Technika: pasztellkréta (ég) + tempera (bolygó és a karakterek)




A Padded Cell

https://www.youtube.com/watch?v=f1x8HDTYvJM

A rajz alapja egy szóvicc: a "padded cell" eredetileg gumiszobát, szó szerint párnás/párnázott sejtet jelent. Több neurotikus karakter közül válogattam: a szerencsés "nyertest", a hármas pálya bossát, idegsejtként ábrázoltam.

Méret: A4
Technika: tempera + negatív effekt




Starship

https://www.youtube.com/watch?v=yOVX16X6oqs

A téma adta magát, hiszen a játékban rengeteg űrhajó fordul elő. 

Méret: A4
Technika: tempera


New Territories


https://www.youtube.com/watch?v=vWUbCGeCleo


Majdnem a projekt felénél jöttem csak rá, hogy a helyszínek egyáltalán nincsenek ábrázolva. Bár összesen hat pálya van, a kettesét egyszerűen lehetetlen lerajzolni.

Méret: A3
Technika: vízfesték + PS




Dreaming of Victory

https://www.youtube.com/watch?v=9bZyR8Em7ao

Ha már álmodozás, így képzelem el a három, nagy tettekre hivatott főhőst civilben, az ominózus események előtt. 

Méret: A4
Technika: vízfesték


An Upscale Affair

https://www.youtube.com/watch?v=o5mtB337DCk

Mivel amúgy is rajongok a romantikus-párbajozós korszakért, megpróbáltam elképzelni, hogyan simítják el, úriemberek - jelen esetben, egy ember és egy földönkívüli - módjára, civilizált világban, a köztük levő nézeteltérést.

Méret: A4
Technika: tempera ~ száraz ecset technika + negatív effekt


The Enemy Among Us

https://www.youtube.com/watch?v=VKN9wSOEfbU

Abban a pillanatban, amikor először megláttam az ominózus képet Chris Prattról, a három dínóval - valamint lépten-nyomon belebotlottam az ebből készült mémekbe, rögtön tudtam, hogy én is meg fogom alkotni saját verziómat.

Méret: A4
Technika: vízfesték


Crossfire


https://www.youtube.com/watch?v=rj4930JAVm8

Ez kemény diónak bizonyult, ráadásul félkész állapotban döntöttem úgy, hogy teljesen új irányt veszünk: így került a jellegzetes orvlövész-sisak és a tábortűz kettős "kereszttüzébe", az a két ellenséges karakter, akiket eddig még nem szerepeltettem.

Méret: A4
Technika: zsírkréta


Tribal Unity


https://www.youtube.com/watch?v=dSQ8IgYwH6U

A legutolsó darabon két, egymástól nagyon távol álló korszakot ütköztetek: a múltat (különböző törzsi viseletek) és a jövőt (az ezeket viselő robotok), ezzel is tisztelegve a rengeteg fajta személyiségjeggyel rendelkező gépember előtt.

Méret: A4
Technika: zsírkréta (szélső robotok) + tempera (középső robot)



Utóhatás

A végeredményt a zeneszerzőhöz is eljuttattam Twitteren - akivel, egyébként másfél évvel ezelőtt volt szerencsém személyesen találkozni - és bár nem mertem remélni, válaszul nem csak kedvelést, de retweetet is kaptam. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése