Hatalmas Rayman-rajongóként nagyon vártam december 3-át, hogy kézhez kapjam a legújabb játékot. Ez a hónap igazi dömping volt, hiszen hosszas tanakodás után, a Rayman Legendsre is beruháztam - csupán 2 évvel a megjelenés után. Félő volt, hogy a mobiljáték túlságosan is hasonlít a legifjabb Raymanre, de annak ellenére, hogy ez életem első okostelefonos játéka, abszolút pozitív élmény.
A játék
Tény, hogy az Adventures szinte teljesen a Legends átirata, de mivel épp felváltva játszottam a kettőt, mindig rácsodálkoztam a visszaköszönő elemekre. A történet, természetesen szokás szerint úgy kezdődik, hogy a főhősök átalusszák a pusztítást, majd kis nyújtózkodás után választhatunk Barbara és Rayman között. A különböző világok (hegyes, kastélyos, vizes, erdős) tematikusan oszlanak fel és négyféle feladat váltogatja egymást: Teensie-keresés, lum-gyűjtés, közelharc teljes gázzal, illetve a Teensie-tűzijáték megakadályozása. Ezekből hol hármat, hol négyet kell teljesítenünk (volt olyan is, amely pont a két legrosszabbat, az időre futást, illetve a harcot kombinálta), néha pedig elágazik a térkép és mi jelölhetjük ki a sorrendet, de sajnos megesik, hogy ismétlődnek a pályák. A teljes játékidő alatt 126 kicsi lényt és 23 családot kell egyesítenünk, hiszen minden szakasz teljesítése után elnyerünk egy tojást, melyből az inkubátorban 7-8, rettenetesen hosszú (valós) óra elteltével kikelnek őkelméék, majd miután növesztő varázserejüket a paszulyra hintették, csatlakoznak az övéikhez. Jutalmul igénybe vehetjük különböző képességeiket, hogy könnyebben teljesíthessük a kissé kimerítő, 200 kalandot (egy hónap játék után tartok a negyedénél). A megfelelő számú tojás megtalálása / méter megtétele /kiszabadított Teensie, stb. után egyéb juttatások járnak.
A Legends-féle családállítás mintájára, ezúttal nem a Teensie-k, hanem a különleges, színpompás manócskák kerülnek a kalandok középpontjába. Természetesen, nem maradnak hálátlanok: miután kiszabadítottuk őket, különböző módokon lesznek a segítségünkre: a kiselefántok (akik az én abszolút kedvenceim, egyiküket meg is varrtam) mágnesként vonzzák a sebesség vagy távolság következtében elérhetetlen lumokat; a kisördögök élő pajzsot vonnak körénk, ezáltal néhány másodpercre érinthetetlenek leszünk; a gombócok (akik különösen édesen repülnek, apró fülük rebegtetésével) pedig segítenek megtalálni a rejtőzködő-raboskodó Teensie-ket és az egyéb, titkos helyeket. Minél több kreatúra van velünk - maximum három -, annál nagyobb az erejük és a pálya végén pluszpontokat szállítanak. Minden szint elején jelzik, melyikükre lehet szükségünk. Egy idő után, sajnos az ő elemük is lemerül, ekkor bájos gömbbé redukálódnak és nekünk kell megetetnünk őket. Aki kő profi, az egyszer sem veszi igénybe őket - én is csak a lum-szippantókat szoktam használni, különben képtelenség összekapkodni a maximális számot, a védőket pedig kizárólag akkor, ha sokadszorra nem megy (lásd, Murfy). A Teensie-felderítőket direkt nem alkalmazom, mert egyrészt nagyon idegesítően csipognak, másrészt nincs semmi kihívás abban, ha nem én kutatom fel őket. A hasznos mellett vicces felhasználásuk is ismert: ha van legalább öt kis teremtményed, zenekart alapíthatsz és számokat komponálhatsz, hiszen mindenki különböző ritmusokra és hangzásokra képes (elefánt=trombita). Ha elég figyelmesek vagyunk, a jó öreg, '95-ös Rayman módszeréhez visszatérve, időnként apró csillogást észlelhetünk a térképen: ezek a szabadon kószáló, befogható manócskák nyomai.
Hasonlóságok és különbségek
más játékokhoz képest
Ahogy említettem, rengeteg apró vagy éppen nagyobb részletet ragadtak ki a Legendsből úgy, mint a világok, az ellenségek, az extrák és a zenék - ezek nem túl változatosak, de szerencsére csak a legjobbak maradtak. Érdekesség, hogy ezúttal a lum-gyűjtögetés háttérbe szorul. Se nem hagyományos térkép, se nem galéria, hanem kicsiny hajó jelzi, hogy éppen merre járunk, a kupák helyett pedig kicsi lényeinknek nyerhetünk élelmiszert, illetve drágaköveket, amikből kaparós sorsjegyeket, tojásszínezőt, gyorsítófolyadékot vagy mutációs elixírt vehetünk. A kicsi szőrgolyók és manók, valamint az a magas frekvencia, amit kommunikációnak neveznek, abszolút a Croc 2-re emlékeztet. Ha nem vesszük igénybe az apró lényeket, gyakorlatilag nincs energiánk és az első érintésre elpatkolunk, akár Happydog vagy Lomax.
Az irányítás
Nem ismerem annyira jól a mobiljátékokat, de nagyon kíváncsi voltam, hogy oldják meg a Rayman-féle gyűjtögetős-ugrálós játékmódot. Az irányítás rettenetesen szokatlan volt, a PC-verzióhoz képest, ahol kényelmesen elteríthetem az ujjaimat, míg itt igazi kihívás volt, hogy folyamatosan mozgásban vagyunk, az automatikus falon futás viszont nagyon megkönnyíti az ember dolgát. A telefonok természetéből adódóan, koppintással (ugrás), a jóval változatosabb oldalra (futás/repülés /irányváltás/ ütés-rúgás) vagy lefelé húzással (törés-zúzás) haladhatunk, de egyáltalán nem egyszerű, amikor egyszerre kell ugrani és rúgni vagy hirtelen irányt váltani (főleg kicsi helyen). Nagyon finoman kell bánni vele, mert van, hogy egy egyszerű elfordulást ő ugrásnak értelmez és pont belehuppanunk valami szúrósba.
A kicsi lények
A Legends-féle családállítás mintájára, ezúttal nem a Teensie-k, hanem a különleges, színpompás manócskák kerülnek a kalandok középpontjába. Természetesen, nem maradnak hálátlanok: miután kiszabadítottuk őket, különböző módokon lesznek a segítségünkre: a kiselefántok (akik az én abszolút kedvenceim, egyiküket meg is varrtam) mágnesként vonzzák a sebesség vagy távolság következtében elérhetetlen lumokat; a kisördögök élő pajzsot vonnak körénk, ezáltal néhány másodpercre érinthetetlenek leszünk; a gombócok (akik különösen édesen repülnek, apró fülük rebegtetésével) pedig segítenek megtalálni a rejtőzködő-raboskodó Teensie-ket és az egyéb, titkos helyeket. Minél több kreatúra van velünk - maximum három -, annál nagyobb az erejük és a pálya végén pluszpontokat szállítanak. Minden szint elején jelzik, melyikükre lehet szükségünk. Egy idő után, sajnos az ő elemük is lemerül, ekkor bájos gömbbé redukálódnak és nekünk kell megetetnünk őket. Aki kő profi, az egyszer sem veszi igénybe őket - én is csak a lum-szippantókat szoktam használni, különben képtelenség összekapkodni a maximális számot, a védőket pedig kizárólag akkor, ha sokadszorra nem megy (lásd, Murfy). A Teensie-felderítőket direkt nem alkalmazom, mert egyrészt nagyon idegesítően csipognak, másrészt nincs semmi kihívás abban, ha nem én kutatom fel őket. A hasznos mellett vicces felhasználásuk is ismert: ha van legalább öt kis teremtményed, zenekart alapíthatsz és számokat komponálhatsz, hiszen mindenki különböző ritmusokra és hangzásokra képes (elefánt=trombita). Ha elég figyelmesek vagyunk, a jó öreg, '95-ös Rayman módszeréhez visszatérve, időnként apró csillogást észlelhetünk a térképen: ezek a szabadon kószáló, befogható manócskák nyomai.
Utóhatás
A különböző párhuzamos univerzumokban fellelhető, sok-sok két elefánt egy crossovert ihletett.
Készítés éve: 2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése