Assassin's Creed III

A Ubisoft 30. születésnapja alkalmából, 2016 júniusától kezdve, fél éven át, minden hónapban ingyenesen letölthetővé tette egy-egy klasszikus játékát. Nagy-nagy örömömre, decemberben az Assassin's Creed III-ra került sor.

A játék

Amikor legelőször, laikusként felfedeztem az Assassin's Creed-sorozatot, futólag találkoztam ezzel az epizóddal, de a létező legkevésbé érdekelt, a hajókázós - gyarmatosítós téma. A dicső Amerika egyetlen játékból sem maradhat ki (lásd, BioShock Infinite), így Desmond és kis bagázsa, szokás szerint, ugyanazon a jelenbeli helyszínen kezdi a nyomozást, ahol korábban őse(i) is megfordult(ak), illetve ahol később ő megfordul, méghozzá az amerikai függetlenségi háború idején, melyben feszítően van jelen a brit - amerikai - őslakos, hármas konfliktus. Itt kerül két tűz közé (egyik) főszereplőnk, Connor: meg kell védenie gyökereit és népét, többek között, saját apjával szemben. Annak ellenére, hogy ellentétes nézeteket vallanak és az európai származású Haytham csecsemőként magára hagyta őt, a fiú reménykedik a vér, a kötelék szentségében. A jelenben hasonló apa-fia dráma zajlik, kicsiben, hiszen Desmond apja elismeréséért küzd, aki nem elhanyagolható múltja ellenére, maximálisan lenézi őt. Egyetlen család sem lehet tökéletes: míg két, őt körülölelő generáció tagjai is az assassinok ügyét érezték magukénak, a különleges nevű és arcélű Haytham Kenway mégis a templomosokat erősítette. A játék egyharmadában a brit férfi, kétharmadában az ifjú, félvér fiú lenyűgöző, szenvedélyes történetét igazgathatjuk (miközben az öt legjelentősebb templomos személyiség, köztük édesapja likvidálásán fáradozik, ami érthető erkölcsi dilemmát vet fel), a mellékszálakon, pedig felcsaphatunk hajóskapitánynak, sastollakat gyűjtögethetünk, leveleket kézbesíthetünk, vadászhatunk (a prédából bevételre tehetünk szert) vagy különböző kockajátékokkal pihenhetjük ki, a küldetések fáradalmait. Az sem könnyíti meg Desmond életét, hogy a Revelationsnél is jobban tágul a perspektívája, a múlttal kapcsolatban, hiszen az eseményeket mind európai, mind amerikai, mind a templomosok, mind az assassinok szemszögéből megtapasztalhatja, illetve az eddigieknél is több a kikacsintás, a valós történelmi események (bostoni teadélután) és személyiségek (Benjamin Franklin, George Washington) irányába.

 

 

Grafika

Ez az, amit minden Assassin's Creed-rész újra és újra megugrik, sőt minden egyes alkalommal egyre magasabbra teszi, azt a bizonyos lécet: Konstantinápoly után azt hittem, már nem csúcsosodhat sehova, de hatalmasat tévedtem: Boston, ha lehet, még gyönyörűbb, főleg télen, a már szinte giccses naplementében, a végtelen, havas, kristálytiszta levegőjű és vízű erdőről nem beszélve, melyben órákig el lehet lovagolgatni és nézelődni (de nagyon nem érdemes gyalogszerrel nekiindulni). Ehhez talán/nagyon valószínű, az is hozzájárul, hogy már nem csak a nap-, hanem az évszakok is váltakoznak - legalábbis, meg lehet különböztetni a tavaszt és a telet , sőt az időjárási viszonyok is egyre színesebbek: köd szállingózik, esik, havazik vagy jeges szél fúj és ez esetben, természetesen a haladás is nehezebb (főleg üldözéses jelenetek közben). A gyönyörű utca- és természetképet csak feldobja, a jelentős (hangulatjavító) állatpopuláció, mellyel ha időnk engedi, mi is interaktuálhatunk - ez civilizált környezetben simogatást és etetést (kutya - kivéve az őröké, mert velük nem lehet összespanolni -, macska, disznó), a vadonban vadászatot (róka, szarvas, hód) vagy nagyvadak elleni, szabadfogású birkózást jelent (medve, farkas, szarvas). Míg a Brotherhoodban a ruhacsipkéket, illetve a fény-árnyékjátékot dicsértem, itt leginkább az ragadta meg a tekintetemet, hogy milyen szép(en csillogó) szeme van mindenkinek és minden, az utolsó kis ráncig és pórusig ki van dolgozva.

 

 

Hasonlóságok és különbségek

a többi részhez képest

Az Assassin's Creed III annyira különbözik az elődjeitől, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Ha mozgáskultúránkat nézzük, jelentős változás adja magát, mivel a természetben nevelkedve, tökélyre fejlesztettük az ágakon macskaügyességgel való ugrálást és kapaszkodást, jó orvgyilkoshoz híven, a taktikusabb, hirtelen lecsapások és a gyorsabb közlekedés érdekében; valamint, mostantól alacsony kerítések alatt is képesek vagyunk átcsusszanni, nem kell megkerülnünk. Ha már lopakodós játék, végre azt a képességet is megkaptuk, hogy a minket fedező tárgyak és/vagy fal mögött állva, valóban elrejtőzhetünk és hozzásimulva, kileshetünk mögülük. A harcmechanikával is nagyot fordult a világ: míg a Brotherhoodban ezerféleképpen végezhettünk az ellenséggel (beletérdelés, lefejelés, lefogás), addig itt meglepően nagy szerephez jut az ökölharc, illetve a defenzívából indított, gyors támadásokra tevődött át a hangsúly, akár később a Syndicate-ben (ami így se könnyű): nagyon fontos, hogy időben blokkoljuk ellenlábasunkat, hogy félrelökhessük vagy lefegyverezhessük, majd epikus, lassított felvételek közepette, könnyedén megölhessük (nesze neked, újratöltés, párbaj közben ... legalább, az ellenséges testet élő pajzsként tarthatjuk magunk elé). Egy új fegyvert is kézhez kapunk: egyfajta horgonyt, amire brutálisan felakaszthatjuk a gyanútlan ellenfelet. Feladataink közé szintén beépült egy újdonság, méghozzá a lehallgatás: észrevétlenül, tisztes távolságban, de benne kell maradnunk, egy bizonyos mozgó bűvkörben, különben 1) észrevesznek és hirtelen abbahagyják a beszélgetést, 2) kizárólag motyogást fogunk hallani és elveszítjük a lényeget. Ahogy már említettem, ezúttal a vizeket is meghódítjuk, hajónk önálló irányítórendszerrel rendelkezik (a későbbi Black Flaget [2013] megalapozandó) - a vitorlák le- és felengedésével a sebességet szabályozhatjuk, emellett két típusú fegyverrel tarthatjuk távol az öreg "tengeri medvéket". A ládikák ezúttal nem adják olyan könnyen magukat: a Fallout-sorozathoz hasonlóan kell feltörnünk a zárat.

 

Női szemmel

Mivel ideiglenesen volt ingyenesen letölthető és nem tudtam, mi lesz a sorsa, inkább iparkodtam a végigjátszással, így kb. picivel több, mint két hét alatt kivittem, a mellékküldetések szinte teljes hanyagolásával (a Brotherhoodnak csak a fő szálával fél évet szöszöltem). Legelső találkozásunkkor meglehetősen gyorsan szaladt fel a szemöldököm, amikor átvedlettünk gyermekbe és kifutottunk a vadonba, mert én se nem az Uncharted 4-re, sem a Far Cry Primalra (2016), hanem klasszik Assassin's Creed-re "fizettem be", de pont, mivel olyannyira eltért a megszokottól, de valahogy mégis, abszolút beleillett, összességében tetszett ez a kis csavar (de azért alig vártam, hogy végre assassin legyek). Ezért jár hatalmas pirospont a játéknak: hihetetlenül változatos (na, nem azt mondom, hogy a Brotherhood bármilyen szinten is unalmas lett volna): egyszer egy nagyon izgalmas személyiségű, hidegvérű, brit férfi a főszereplőnk (nekem az ő karaktere jobban tetszett, mint Connoré vagy a csibész és laza Ezióé és szívesen lettem volna még tovább vele), máskor, valószínűleg a Black Flag-et (2013) megalapozó, fiatal hajóskapitány, sőt egy pillanatban sasként (!) is manifesztálódunk, szóval tényleg, le a kalappal az írók előtt. Az Assassin's Creed III leginkább az állatsimogatóval nyert meg (ami a léleknek is nagyon jót tesz, annyi gyilkolászás után). Nagyot nevettem, amikor először sétált el mellettem egy disznó, de a csúcspontot az jelentette, amikor átszaladt előttem egy mosómedve. Eddig mindig húztam a számat, amikor kidobtak múltból a jelenbe, de most kifejezetten élveztem, hiszen megfelelően akciódúsra sikerült, jó kis történettel - kirázott a hideg, amikor a neonfényes éjszakában másztunk, eszméletlenül magasra. Bár nagyon tetszettek és szerettem is volna, ha jobban mennek a hajós jelenetek, sajnos nem igazán sikerült magamévá tennem a mechanikáját... de valahogy átküzdöttem magam azokon a részeken, csakúgy, mint a nyomorult, 5. patriot messengerren, akit csak az ötszázadik próbálkozásra sikerült ártalmatlanítani - az üldözés továbbra sem az erősségem, ahogy az állatokkal való birkózás sem (utáltam, amikor egy random farkas miatt kezdhettem elölről, az egész szakaszt). Ismét rengeteg emlékezetes jelenet volt a játékban, ilyen például Connor megrázó, Trónok harcás walk of shame-je; átfutni, alig-fedezékkel a csatatéren; egy rendkívül izgalmas támadás parancsnoki levezetése; égő-összeomló épületből menekülni vagy az a drámai tetőpont, amikor hosszas vívódás után, végül meg kell ölnünk a saját apánkat (valahogy sejtettem, hogy ide fogunk kilyukadni), végül pedig, önmagunkat kell feláldoznunk az emberiségért (reméltem, hogy nem még egy szerettünket kell megölnünk). Desmond váratlan halála fölött még mindig nem tudtam napirendre térni, de Lucy haláláról is kiderültek új részletek (bár a vége-monológok kissé katyvaszosak voltak...) - dramaturgia, csillagos ötös.

Készítés éve: 2012