Spyro 3 - Year of the Dragon (PS2)

Míg a The Floor is Jellyt Markiplier, addig a Spyro 3-at Jacksepticeye egyik videójában pillantottam meg - jobban mondva, utóbbi esetében a bájos thumbnailre és a Crock 2-vel való, tagadhatatlan hasonlóságra figyeltem fel (amit szintén nagyon szeretek), így magából, a videóból nem is láttam sokat, mert rögtön "elindultam" megkeresni ezt az édes játékot.

A telepítés

Playstationös játék és az átélt kálvária lévén (lásd, például SOTE [1996] vagy Shadow of the Colossus) essen néhány szó arról, hogyan üzemelhető be a játék - ami mellesleg, nem mai csirke, lehet hogy ebből fakadt a problémák egy része (így jár, aki világéletében PC-s volt). Valószínűleg emulátorfüggő, melyik milyen formátumban fogadja be a játékot, mindenesetre  órákat töltöttem a kombinálgatással - ePSXe (és különböző verziói), PCSX, PSX, PSXeven az egyik, .iso / .cue / .bin / .exe a másik oldalon -, viszont, folyton gondban voltam a BIOS-beállításokkal - amiket, jó esetben félig-meddig felkínált, csak nem tudtam pótolni, rosszabb esetben - és ez fordult elő többször - semmit sem lehetett átállítani. Próbálkoztam a netes verzióval is, de rettenetesen lassan töltött be és laggolt, a mentési rendszerükben pedig nem bízom (lásd, Zeldáék), de végül - és ezért nagyon büszke voltam magamra - a .bin formátum - (szerencsére magyar nyelvű) PCSXR emulátor páros lett a befutó és el se hittem, amikor végre elindult (bár a zene többször berezonált, de annyi baj legyen)!

A játék

Kisebb konfliktus merült fel az állatvilágban, úgy néz ki, hogy nyúl - sárkánykirálynő - rinocéroszok, kontra kis sárkány (ezek vagyunk mi) - gepárd - jeti - pingvin - majom; konklúzió: sárkány sárkánynak farkasa. Lényeg a lényeg, nagyon szomorúak lettünk, hogy 150 sárkánypajtásunkat-tesónkat (népes família) minden előzmény nélkül, kicsi életük megkezdése előtt, tojásostul szétszórták a nagyvilágban, így a Rayman Legendshez hasonlóan, családegyesítést kell végrehajtanunk és kiszabadítanunk/megtalálnunk őket és ha már ott vagyunk, tehermentesíteni a helyi lakosságot, az őket a Botanicula gonoszai módjára zaklató, sokszínű rinóktól. A semmi felett lebegő világok egyben azt a napszakot is jelzik, amelyikben éppen járunk (Sunrise Spring, Midday Gardens, Evening Lake és Midnight Mountain - utóbbi megfelel Rayman azonos tematikájú világának), emellett mindegyiknek nagyjából ugyanazokra a szakaszokra oszlanak: van egy óriási fő placcuk, rengeteg "al-világra" (a sivatagtól a jegesen, a vadnyugatoson és az egyiptomin át, a lápos mocsárosig), azon belül is millió side questre, de minden esetben találkozunk olyan feladatokkal, mint random tojáskeresgélés, mártózni is mindig kell (de legalább, hála Istennek, nem fogunk megfulladni), tolvajüldözés és más versenyfutások, lövöldözős párbajok, illetve ügyességi feladványok, két nehézségi szinten is benne vannak a repertoárban, mindeközben rengeteget sportolunk: bokszolunk, gördeszkázunk, jéghokizunk, melyek jutalma ismét egy-egy bezárt testvérke - a tulajdonosoknak (akik néha maguk, a barátaink) általában fogalmuk sincs róla, mekkora kincs van a birtokukban. Amikor minden szinten kiszabadult az ötfős csapat egy tagja (az adott világ elrabolt főkaraktere), segít felépíteni nekünk a járgányt, melynek segítségével elhagyhatjuk a terepet, a következő szakasz nyitányaként, pedig kellemes bossfighttal kezdünk. A fő-fő boss színe elé csak teljes, 101 tagúra növelt családunk esetén járulhatunk és itt le is zárhatnánk a játékot, de a kíváncsibbak még visszafordulhatnak és megpróbálhatják begyűjteni a maradék tesókat. Az ember nem csak a számtalan, megnyíló ajtó között kapkodja a fejét - bár a belépés feltétele néhol bizonyos mennyiségű "vagyonka" -, hanem azért is, mert Spyrón, a főkarakteren kívül még négy (!) mellékkarakter bőrébe is rendszeresen belebújunk. Száz szónak is egy a vége, ez a játék gyakorlatilag a Croc 2 és a 102 kiskutya szerelemgyereke - valószínűleg, pontosan ezért tetszik annyira.

 

 

 

Hasonlóságok más játékokkal

Alig győztem jegyzetelni, mi mindenre emlékeztet a Spyro 3. Bár kicsit nehéz elkülöníteni, hogy mi inkább Croc 2-s és mi 102 kiskutyás, mivel a két játék rettenetesen hasonlít egymásra, ráadásul mind a hárman 2000-ben jöttek ki (úgy látszik, ez volt ennek a műfajnak az aranykora), azt mondanám, hogy a rejtvénytípusok, a világok felosztása, a figurák, a kameramozgás és az irányítás (amik szorosan összefüggenek és egyformán borzalmasak), úgy általában az atmoszféra, no meg a dzsungeles-lávás pálya (kisebb paradoxon, hogy a láva megégeti a sárkányt), egy az egyben előbbit, míg a testvérkementés, a "harcmodor", a bossfightok stílusa, a tipográfia, illetve a világok között átvezetők, inkább az utóbbit idézik. Feltűnően sok a gördeszkás jelenet, gyanítom, hogy a készítők közül valaki biztosan odavan/volt Tony Hawkért - nem mellesleg, a Revoltban is találkozhattunk ezen sport kreatív átértelmezésével. Egyik kis segítőnk, történetesen a katonapingvin, mintha egyenesen a Dyna Blasterből pottyant volna ide. Linkék birodalmába is visszarepülhetünk, a korsó- és csuportörések, a titkokat rejtő, repedt falak, a segítő tündér-kezek, illetve az üvegbe zárt szitakötő-élet láttán. Az a feladvány, ahol egy nagy sodrású vízicsúszdában kell, akadályokat kerülgetve szlalomoznunk, rengeteg egyéb játékot jelenített meg, lelki szemeim előtt, úgy mint Earthworm Jim vagy az egyik régi flipper, csak ott vonatos kontextusban. Sőt, még direkt Tomb Raider-utalás is történik, az egyik side questben, Tara Croft, az egérlány szájából és ha jól emlékszem, Sheila szájából hangzik el a "No hard feelings" , Portal 2 jellegzetes mondata.

Revolt vs. Spyro

Spyro vs. Croc 2

102 kiskutya vs. Sypro

Az irányítás

A Shadows of the Empire [1996] (ami szintén emulátoros játék) óta  nem volt ennyi gondom a billentyűzet dekódolásával ... nekem aztán mondhatta, hogy nyomd le az x - kör - négyzet -háromszöget, mire visszakerestem, mi minek felel meg ... Egy kis szöszölés után rájöttem, hogy mindez így néz ki, a PC nyelvére fordítva:

nyilak: irányítás

S: nagyon sokfunkciós gomb - használjuk futásként/víz alatti, (nehezebb) egyetlen haladás- és támadásmódként - ezek mind a négyzetnek felelnek meg - és végül, de nem utolsósorban, teljesen más billentyűkombinációval (X+háromszög), öklelésként

Y: ugrás/repülés/lépcsőkön való felkapaszkodás/Enter (X)

D: segítőgomb a repüléshez (ami még így is csak egy pelyhes kiscsibe képességeivel vetekszik) / ugrással kombinálva törés-zúzás (mint a Croc 2-ben) / célkereszt beállítása (△)

X: tűzokádás és egyéb, különleges nyeremények kiköpése masszív ellenségekre (mint a 102 kiskutyában az ugatás) - ⭘

E-T: kameraforgatás

V: opciók

C: státusz (innen puskázhatunk, hol kell keresni elhagyott testvérkéinket)

Minden ellenséghez más-más támadásmód dukál: van, akire csak rá kell lehelni és van, akit kisbika módjára fel kell öklelni - ez főleg akkor vicces, amikor egyetlen négyzetméteren mindkét típusból előfordul egy-egy horda. Víz alatt és karakterváltáskor, természetesen történik egy kis változás: előbbi esetben, értelemszerűen kialszik a tűz, utóbbiéban pedig, mindenki képességei egységesen megváltoznak.

A nyeremények

Vérbeli platformerként, nem úgy megy az, hogy csak haladunk előre, felökleljük, aki nem tetszik és lepüfölünk néhány bosst. Természetesen, elmaradhatatlan bútordarab a gyémántgyűjtögetés (lásd, Jazz Jackrabbit 2, Happydog és még sokan mások), bár elég furcsa ezres nagyságrendeket látni, amikor régen az volt a nagy szám, ha összegyűjtöttél százat és ezért kaptál egy életet - valami hasonló játszódott le bennem a Rayman Legends láttán is -, értékük egyébként: 1, 2, 5, 10, 25. Apropó, élet: kétféleképpen növelhetjük élettartamunkat 1) a már említett, üvegbe zárt szentjánosbogarak beszerzésével 2) megfelelő mennyiségű szellemi táplálék összekapdosásával (úgy, mint kisrák / teknős / gyíkocska vagy, ami éppen a közelben mászkál és még skillpontokat is ad), ugyanis (kissé nehezen követhető) életünkért, a folyton nyomunkban járó szitakötőpajti a felelős, aki színelváltozással tudatja, ha rosszul van, illetve vagyunk és akire nagyon kell vigyázni - ő pedig, cserébe összekapkodja a közelben lezuttyant drágaköveket, hogy ne fáradjunk fölöslegesen. Érdemes megemlíteni az energiarészecskékből álló falakat, melyeken ha áthaladunk, immúnisak leszünk a tűzre / savra (itt "durvul be" a játék) / végre megtanulunk repülni / nagyobb tűzerőt kapunk, de sajnos csak egészen rövidke időre. Sőt ugyanúgy, mint Rayman, égig érő paszulyt, de legalább is, minket magasabbra emelő növényeket is ültethetünk.

A karakterek

A Spyro 3-ban megkülönböztethetünk jókat, rosszakat és köpönyegforgatókat. Szerencsére, a legelsőkből van a legtöbb. Mi mindenki szerepében kipróbálhatjuk magunkat és mindnek van valami klassz, egyedi képessége: pingvin őrnaggyal tényleg képesek leszünk repülni, ráadásul vállról indítja a rakétáit; a lomha jeti nagy, erős és egy szuper jégkarddal hadonászik (nekem ő a kedvencem); majom ügynök már kicsit futurisztikusabb és katonaibb stílusban nyomja, a lézerfegyverével, az őrült prof irányítása alatt; és végül, de nem utolsósorban Sheila, a kengurulány (ha nem mondták volna a nevét, simán azt hiszem, hogy fiú), aki nagy talpalásokra és double jumpokra képes. A kakukktojás, a magát a kalandoktól tisztes távolságban tartó, Tony Hawk-rajongó gepárdfiú, aki folyton a gördeszkázással traktál -, de vele nem lehetünk. Vannak olyan karakterek is, akikről nehezen dönthető el, hogy kinek a pártján állnak, mert fél lábbal az egyik, másikkal a másik oldalon állnak. Ilyen a könnyedén megvesztegethető, elegáns medveuraság, aki szó nélkül végrehajtja az ellenfél utasításait, de bankszámlánk lecsapolása után készségesen áll rendelkezésünkre; Bianca, a nyúl, aki egy idő után egyszerűen megelégeli pszichopata főnőknője ténykedéseit, átáll hozzánk és még a gepárdfiút is behálózza. Az ellenséges csapatban, találhatunk, többek között jávorszarvasokat, magukat római polgárnak képzelő rinókat, cowboy krokodilokat, békatalpas békákat és ninja-vakondokat, akiknek sajnos megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy folyton respawnolnak.

Női szemmel

Raymanékhez vagy az Unravelhez hasonlóan, Spyróék is a bájukkal, az egyszerű, szórakoztató játékmenettel, a rengeteg ötletes feladvánnyal (labdával kell csalogatni egy kisfarkast, esőfelhő-generátor beüzemelés) és színes, vidám világukkal fogtak meg. A karakterek szinte kivétel nélkül aranyosak (néhányan furán aranyosak), külön kiemelném közülük az aggodalmaskodó, bambuszszedő pandamacikat, valamint tesóinkat, akiket a bébik örökös cukisága leng körül és kikeléskor mindegyikük valamilyen aranyos mutatvánnyal örvendeztet meg minket: kihapciznak egy pillangót, táncolnak vagy éppen elejtenek néhány krokodilkönnyet, hogy megszakadjon értük az ember szíve. Bár, a feladványok természete gyakran ismétlődik és vannak olyan visszatérő motívumok, mint a láng fenntartása (ugyanehhez kapcsolódik, például egy leleményes rejtvény, miszerint az izzó magocskákból kell újraélesztenünk a napot), de az ellentétes pólusra is eljutunk, a cicahokival, melyben mirelit macskákat lökdösünk kapura (nyugalom, egyetlen állatka sem sérül). Bevallom nőiesen, sajnos nem minden ment ennyire könnyen: meggyűlt a bajom az égig érő "paszullyal", a turbósebességes tolvajüldözős vagy a gördeszkázós kihívásokkal, de szerencsére sokuk csak opcionális, így az ember könnyen átnyargalhat egy másikra, a minimum tojásmennyiség megtartása érdekében, még mielőtt az összes szál haját kitépi. Amilyen egyszerű (kissé pixeles) a grafika, annyi szépséges részletet rejt, mint a rózsaszínes narancssárgában izzó kristályhegyek, a jég, melyen még tükörképünk is kristálytiszta vagy úgy általában az éjszakai világok, melyek a színviláguk miatt a kedvenceim (úgy, mint a hajóroncsos-kalózos-savtengeres, pálya).

Készítés éve: 2000